A Linux története 1991-ben kezdődött, amikor egy fiatal finn egyetemista, Linus Torvalds elkezdett az egyetemen használt Minix nevű egyszerű operációs rendszer alapján egy saját programot fejleszteni. A Minix-et oktatási célokra használták, ezen a rendszeren tanulták meg a hallgatók az operációs rendszerek működését és fejlesztését. A Linux első verziója 1991 szeptemberében jelent meg az Interneten, majd azt hamarosan egy újabb követte. Az újdonság az volt, hogy Linus nem csupán a programot tette közzé, hanem annak fórráskódját is, így azt az érdeklődők letölthették, tanulmányozhatták. Azzal, hogy néhányan fejlesztették és javították a kezdetben igen egyszerű alaprendszert, és ezeket a javításokat visszaküldték Linusnak, a rendszer nagyon gyorsan kezdett fejlődni, és egyre több ember figyelmét keltette fel.
A Linux története szorosan összefügg a GNU projecttel. A GNU projectet Richard Stallman indította 1983-ban azzal a céllal, hogy egy teljes értékű Unix szerű operációs rendszert fejlesszen, tisztán nyílt forráskódú programokat alkalmazva. Amikor 1991-ben a Linux rendszermag megjelent, akkor a GNU project már szinte minden szükséges komponense elkészült - kivéve a rendszermagot. Ekkor Linus, és az első önkéntes Linux fejlesztők a lehetőséget felismerve átalakították a Linuxot úgy, hogy az együtt tudjon működni a GNU eszközökkel - igy létrejöhetett egy komplett rendszer.
Kezdetben a Linux főként az informatikus hallgatók játékszere volt, azonban igen gyorsan olyan fokú stabilitást ért el, hogy egyre többen kezdték komolyan venni. Elsőként az egyetemeken és a kutatási szférában, melyek költségérzékenyek voltak, ugyanakkor igényelték hogy beleláthassanak a rendszer működésébe, és szükség szerint módosíthassák azt saját igényeiknek megfelelően. A Linux terjedésének a következő nagy lökést az Internet rohamos növekedése adta, hiszen a Világháló gerincét alkotó sokezernyi webszerver tulajdonosai és rendszergazdái számára ez lett az ár, teljesítmény és biztonság tekintetében legoptimálisabb alternatíva. Innen az út az irodai, intranetes kiszolgálók felé vezetett, és az elmúlt 1-2 évben a munkaasztalokon is egyre több helyen jelenik meg a Linux. A Linux részesedése a szerverek között évek óta megkérdőjelezhetetlenül piacvezető, a munkaállomások területén pedig évről évre növekszik.
Az ezredforuló körül kezdtek a multinacionális informatikai cégek komolyan figyelni a Linuxra, és kezdték komolyan venni mint lehetséges eszközt a Microsofttal való versengésben. Az első nagy név az IBM volt, aki dollármilliókkal kezdte el támogatni a Linuxot, mind közvetlen fejlesztésekkel mind a korábban szigorúan őrzött fejlesztési eredményei nyilvánosságra hozásával és megosztásával. Később mind több nagy név, mint a Sun a Novell csatlakozott, és invesztált komoly összegeket Linuxos cégek felvásárlásába és Linux alapú megoldások fejlesztésébe.
Forrás:h3online.hu>> |